Be kellene mutatkoznom, azt hiszem...

Tudod, mit jelent az, hogy harlequin? Van egy opera, Rigoletto. Ismerős? Remélem. Verdi. Rigoletto egy udvari bolond. Harlequin.  Csúfot űznek belőle, megalázzák, kinevetik. Pedig ő másabb, mint a többiek. Ő az egyetlen, aki őszinte lehet. Mert bolondként elnézik neki. És a mű legnagyobb áldozata mégis ő lesz. Beteljesedik a sorsa. A szenvedés. Ahogy mindannyiunké, ha hagyjuk... Ha belefeledkezünk az önsajnálatba.

Még nem láttam, nem is hallottam az operát, de néhány éve olvastam az Operameséket és megfogott. Nem csak ez a történet... Kár, hogy a legtöbb opera szomorú. De pont emiatt szépek. Mert az élet sem mindig vidám. És tudunk azonosulni ezekkel a történetekkel, mert vannak benne mélységek és magasságok. Bennem is vannak mélységek és magasságok, boldogság és szomorúság. Benned is vannak. Kérdés, hogy mit mutatsz meg magadból.

A harlequine lehet őszinte. A blog lehet őszinte. Mert egy maszk mögé bújsz. Azt hiszed, megvéd. Egy álarc eltakar, megóv, nem kell azt a képet mutatnod, amit elvárnak tőled, hanem azt adhatod, amit valóban meg szeretnél mutatni. Az igazi Éned.

Majdnem 20 éves vagyok. Komoly kor. A legszebb- legalábbis azt mondják...

Alapvetően melankolikus, befelé forduló ember vagyok. Naiv. Meghallgatom az embereket, de sajnos nem ismerem őket jól. Mert bízom azokban is, akikben nem kellene.

Szeretem a szép dolgokat...
Az erdőt reggel, este, napfényben, esőben, viharos szélben...Jártál már vihar előtt az erdőben? Én igen. Hihetetlen élmény. Hirtelen feltámad a szél, a fák hajladoznak, a levelek kavarognak a levegőben, érzed, ahogyan a szél arcodat súrolja, felfrissítő érzés, megtisztulsz, szinte szárnyalsz, ahogyan a hajad lobog a szélben. Leírhatatlan érzés.
Szeretek meglepetést szerezni másoknak. Szeretem, ha örülnek nekem az emberek és mélységesen szomorú vagyok, ha úgy érzem, nem kellek senkinek sem, nem vagyok fontos...

Sokszor sírok... Az esetleges kudarcok miatt, örömömben, ha másokat látok sírni, az engem emésztő problémák miatt, egy megható filmen (nem a Titanicra gondolok), ha idős, de boldog embereket látok, ha hazaérek...

Folytatás következik...